Elég sok minden eszembe jutott így hirtelen. Le szerettem volna írni a hétvégémet is, meg a mai napom is egész jó volt. De kezdjük inkább az elméletibb dolgokkal.
Kinevettem kortársaimat, hogy a húga/nővére elcsórja a ruháit, meg ő is a testvérétől nyúl le dolgokat, majd nagyképűen közöltem, hogy én ezügyben szerencsés vagyok, egyetlen drága öcsémnek legvadabb álmában sem jutna eszébe bármely ruhadarabom elvenni szerintem, hisz már a gondolattól is irtózik, hogy az általam használt cuccokat hordja, vagy bármi nőies fazont. Tévedtem. Lopja a zokniam! XD Hát én olyan mérges lettem, mikor megláttam a lábán az egyik rövidszárúm, hogy az valami fantasztikus. XD Közöltem vele, hogy amint megtudom, hogy a Shirotól kapott párokat hordja, tökön rúgom. Eddig még nem volt rá példa, vagy legalábbis nem tudok róla, s hiába bírom az öcskösöm fejét, nem csinálok segget a számból, tényleg belerúgok. Azt a pár párat nem adom! Enyém! Kaptam! Ráadásul nem is akárkitől. Akkor is harapnék az ilyenért, ha bárki mástól kaptam volna, de hogy egy hosszú kapcsolat emléke is az a pár darab zokni, úgy már végképp. ^^ Azóta nem vettem észre, hogy elcsórt volna a zoknimból, de azért még rajta tartom a szemem. =D A szárítóról viszont sebes mozdulatokkal távolítom el azt a néhány fav darabot, amiért meg kéne nyúznom, ha a lábán látnám. XD A zoknim érdeke is ez, nemcsak az övé. XD
Aztán valamelyik nap Shiro felkeresett msn-en. Kicsit megint benéztem a saját hülyeségem, de azt hiszem, kell még egy pár ilyen és végre visszatérek önmagamhoz. =D Őrzőm mondott valamit, amin sokáig hajlandó sem voltam elgondolkodni. Azon voltam, hogy elfelejtsem, kitöröljem magamból, pedig ezekre nemhogy semmi szükség, de még káros is lett volna, ha sikerült volna. Bár szerintem, ha racionálisan nézem, ez eleve halott ötlet volt tőlem, de nem baj. =D Eltelt kb egy hónap, ezidő alatt sikerült eljutnom oda, - legalábbis most úgy érzem, - hogy igen, vége és van új kapcsolatom. Rájöttem, hogy nem kell mindent kitörölnöm, majd a nulláról újrakezdenem, hanem csak kell egy hónap, amíg nemcsak az agyaim, de úgy egészen mindenemig eljut, hogy mi is történt, hogy is volt, majd befejezni a történetet és egy újba fogni. Vicces, mert valójában már belekezdtünk egy új álomvár építésébe, de még mindig úgy érzem, kell egy kis idő, amíg száz százalékosan bele tudom magam élni a dologba, s folyamatosan építkezésen leszek, nem pedig hol építek, hol leállok, hol kicsit visszabontom a falkat, majd megint kezdeni mindent újra, akár nem is ebben a sorrendben. ^^
Ma egész jó napom volt. Németen én feleltem. =D Ahhoz képest, hogy a tudásom nagy részét elhagytam valahol útközben, egész spontán, egyszerű, gördülékeny és helyzetmegoldó voltam. =D Hirtelen eszembe jutott, hogy mit mondjak, meséltem és meséltem és meséltem, ha a tanár le nem állít, még kitalálok valamit, vagy áttérek valami más témára, csakhogy járhasson a szám. XD Na nem azért, mert ennyire magamutogató, hangom hallani és hallatni akaró lennék, csak tudom, hogy ha felelek, nem szabad megállnom, azt mutatnom, hogy lövésem sincs, mit kéne mondanom, csak lökni magabiztosabban a szöveget, hogy lássák, annyira nem vagyok elveszve. XD Ez be szokott jönni. =D Meg szerintem csíp a tanár is. XD Mondjuk én is bírom őt. =D Olyan papucs figurának tűnik, de ez teszi őt murissá és azzal, hogy valójában mennyire akár szenyó módon le tud reagálni dolgokat, hogy le tudja pattintani a csajok nyivákolását, valahogy mégis rácáfol a papucsságára. =D Segítőkész, rendes és sok mindenre tekintettel van. Hiába nem oviban vagyunk, kienged vécére, max megkér, hogy mondd németül; próbálja a legtöbbet előhozni belőlünk, még akkor is, ha a fejéhez vágjuk, hogy nem akarunk részt venni az órán; elvisel minket, ami valljuk be, nem kis teljesítmény ( XD ); néha hagy minket passzívnak lenni; meghallgatja a hülyeségeinket; s azért az se mindegy, hogy évvégén azért törekszik minden lehetőséget megadni egy esetleges jobb jegy érdekébeni javításra. =D Áh, ez most olyan, mintha ömlengenék róla, de mindegy. XD Ő nálam tipikusan olyan tanár, akivel később esetleg meginnék egy sört. (Nem kell szó szerint venni, ez most csak egy kifejezés inkább, mint komolyan gondolom dolog! Bár ki tudja... XD )
Egyik órán viszont kidőltem. Ez mondjuk a német előtt volt, de mindegy végülis. Inkább csak azért említem meg, mert megint álmodtam dolgokat, de nem volt igazán tiszta a kép. Meg azért, mivel drága osztálytársam belerúgott a padba, úgy keltett. Oké, akkor már félig ébren voltam és úgy csinált, mintha véletlen lett volna, de éreztem is belőle, hogy nem volt az és igazából röhögött, nem pedig bocsánatot kért. Azért ez szarul esett. De nem baj, lepergetem, ilyen miatt nem esem depibe, majd maximum ha csoportos feladat lesz, kereshet más társat hozzá. Nem szeretem a kétszínű embereket. Van egy ilyen osztálytársnőm is. Ez durva volt! Megyek le befizetni, hallom, hogy a csaj osztja az ofőnek, hogy az egyik lány tök agresszív, azt hitte egyszer, hogy majdnem megveri, meg ő nem tud rá hatni, az ofő beszéljen vele, hogy de valami ne úgy legyen, ahogy el van gondolva. Kérdeztem is mindjárt, mikor hallottam a lány nevét, akiről beszélt, hogy mi baja vele, válaszként pedig azt kaptam: semmi. Na persze. Azért nem árt odafigyelni, mivel fent meg beszélt ezzel a lánnyal, hogy de az ofő akarja így, meg mit tudom is én. Na akkor bedurrant a fejem, szóval szóltam a szóbanforgó csajnak, hogy ne az ofra haragudjon, a kiscsaj keveri a szart, lent totál mást mondott az oszályfőnek.
S úgy elgondolkodtam, hogy vajon velem is így van-e. Mert ha nálam bekeverné a trutyit, lehet, nem úszná meg, hogy kioktassam, hogy mióta is az osztálytársunk és mit gondolok az ilyen keverem-kavarom ügyleteiről, meg úgy róla. Nem zavarna utána az ellenszenve, én nem utálok senkit, de tudom azt is, hogy nem kell mindenkivel jóba lenni. Mellesleg szegény buta, mint a föld és segítek is neki sokszor, úgyhogy senki nem mondhatja, hogy egy szemét vagyok. Ha kellek, mindig ott leszek, de amint az van, hogy engem sároznak be, nekem tesznek keresztbe, ezentúl eltűnök onnan, s majd kereshetnek hiába. Ennyi.
Sikerült lesántulnom is ma. Remélem, hamarosan felenged az izmom, mert nem csak fáj, de hülyén megyek tőle, lassan és szeretnék menni futóversenyre is a közeljövőben. Meg lesz szüret, meg tánc, ezen kívül soha nem tudhatom, mikor kell sprintelnem a busz után, mint például ma. XD Valaki nagyon nem akarta, hogy én azzal a busszal menjek. Sőt, azt se, hogy időben beérjek az iskolába. XD De fityisz az orrára, ha futva is, de elértem reggel a buszt, nem csapott el semmi és időben beértem. XD
És akkor most jön egy időrendi bukfenc. XD Visszatérek a hétvégémre. XD Péntekre még annyiban visszatérnék, hogy a vége is rossz lett. Sikeresen megbántott anyu, megharagudtunk egymásra, mindketten kb így mentünk el aludni, másnap pedig dacból is lementem Mesemondómhoz. Korán keltem, fürödtem, majd reggeles vonattal indultam is. Sokáig nyugtalan voltam, igazán csak akkor csendesült bennem a zaj, amikor leszálltam a szerelvényről és megláttam őt. ^^ Onnantól kezdve már nem számított, mit csinálunk, az már csak jó lehet. És így is volt. Sétáltunk, utazgattunk, egész nap hármunkké volt a ház a nagyobbik húgával, kaját csináltunk, majd este megérkezett a húga barátja és két haverja. =D Az muris volt. XD A barát tiszta laza. Egyszer már találkoztunk, de azért újból bemutatkoztunk egymásnak. XD Ezen is röhögtem magamban két sort. De ahogy járkált, meg százszor megkérdezte, hogy biztos nem zavar-e annyira a füst, hogy a kutyák társaságában szívja el... XD Azok a beszólások, apróbb megjegyzések és bíztatások... Azok az oltások, hogy őt mennyire kiakasztják... XD Csipom a fazont nagyon. =D
Volt ám amúgy dilemma, hogy maradjak-e Mesemondómnál. Nem akartam először, hogy őszinte legyek. Anyu azt kérte, ne aludjak ott, meg ahogy pénzt kaptam az utazásra, márcsak dacból is haza akartam menni, hogy nesze neked, én meg tudom tartani azt, amit mondok. Bennem volt, hogy megkért valamire, s én szeretném teljesíteni, mert van ráció abban, amit indoknak mondott. Szegény Mesemondóm olyan szépen kért... én meg közönyösen és kérlelhetetlenül menni akartam. Belül sajnáltam, de úgy éreztem, ha kimutatom, hogy azért maradnék, akkor meg fog tudni győzni az ottalvás javára. Aztán Őrzőm helyre tett. Sajnos igaza volt abban, hogy így anyu megint nyert volna egy csatát a háborúnkból. Ígyhát végül levettem a kabátot, a sálat, a cipőt és felrohantam Mesemondóm szobájába. Mire felért, én már a könnyeimben úsztam. Úh, nagyon kiborultam. Kinyílt a lelkem kapuja és végre sikerült felengedni azt a sürű fájdalmat, amit egészen eddig magamba zártam és minden erőmmel elfojtottam. Nem lehetett megnyugtatni, csak zokogtam. Úgy éreztem, nem nyerhetek, hiába csinálok bármit, sosem lesz jó, elegem van, kimerültem, nem akarom ezt az egészet, stb. Egy kilóval kevesebbet mutatott volna a mérleg, ha ráállok a megkönnyebbülésem után - ezt állítom, ahogy akkor is tettem. Sokkal jobban éreztem magam, de baromira elfáradtam. Kiküldtem Mesemondómat zsebiért - azt hiszem -, s mire visszajött, már úgy aludtam, mint akit agyon vertek. Írtam később egy sms-t anyunak - nem akartam hívni -, s azzal, amit visszaírt, hogy nem leszúrt, hanem még kimondottan jó is volt neki, hogy egyedül maradhat, megijesztett. Egy szörnyú gondolat férkőzött a fejembe, s többször is azt éreztem, hogy anyu azon gondolkodik. Később pedig kaptam rá megerősítést is. Azért ez pocsék volt. =S
De szerencsére a szombat jó véget ért. =D Kicsit érdekesre sikerült, de nem baj. =D Másnap viszont nagyon hülyén és érthetetlenül viselkedtem - még magam számára is. =S Nem akartam bocsánatot kérni érte, mert az is én vagyok, de azért visszanézve elég furcsa voltam. Viszont kisült a magyarázat, melyet korábban írtam most. Hogy most kezdek átállni úgymond. Le akartunk rövidíteni egy időszakot, de aztán rájöttünk, hogy nem lehet és nem is szabad, mert elég rossz és talán súlyos következményei lehetnek. Úgyhogy most megint visszalépek egy kicsit, de most már érzem, hogy ezt nem azért, meg megijedtem, estem a skálán vagy valami, hanem azért, mert így van csak jövője a kapcsolatnak. Ha így folytatnánk, vagy ideje korán leélnénk az életgörbéjét és hamar vége is lenne, vagy egész egyszerűen kilépnék belőle.
Na... valami van kint megint. =S Asszem, kimegyek és beszélek még az ősökkel, mielőtt visszamennek a kőkorba és hangoskodással próbálják meg legyőzni egymást. XD
Bye all!