Még mindig gondolkodom azon, amit Mesemondóm mondott: „Nem lehet, hogy ez a sok rossz előkészít valami nagy jót?”. Reálisnak látom, mégis kételkedem benne, hogy ezek a dolgok nem azért jönnek, hogy egy jóhullámmal folytatódjanak, hanem azért, mert folyamatosan jó dolgok vesznek körül, s most már látom a rosszat is, mert nincs a szememen a rózsaszín köd hályoga.

Mam szerencsére megengedte, hogy ott aludjunk nála. Mikorra odaértünk, mama épp versmondón volt, úgyhogy mi ettünk, majd zenét hallgattunk. Engem elragadott a kedv és táncoltam is kicsit. Meg aztán énekeltem is. Mikor mama hazajött, beszélgettünk, megcsináltuk a helyünket, kaptunk színes égőket az ablakba, majd hamarosan mi nyugovóra tértünk, mondván másnap meló. Na igen… azt hajnal ötkor le is mondtuk, mivel hulla fáradt voltam. Aztán utána még többször is megszólaltak a telefonok, úgyhogy az enyémet kikapcsoltam, mert a következő hangadására kivágtam volna a beredőnyözött ablakon. Ahhoz meg drága volt és jó kis masina. Telefonnal álmodtam ez miatt a sok csörgés miatt! Nagyon beteg volt. XD

Sokáig aludtunk ezután, kellemes volt a reggel is. Reggelit viszont nem kaptunk, mert csak az ebédre értünk ki. XD Az viszont mesteri volt! =P Annyira szeretem a mamám… tök jófej! Még Mesemondóm is ezt tolta, mikor mentünk át hozzánk, meg a városba. Nálunk épp elkaptak anyuék. Először tök be voltam tojva, hogy mi lesz, aztán nem volt semmi. =D Városban vettem fel pénzt! XD Aztán járkáltunk a bódék közt, majd ettünk török kajáldában gyrost, majd átmentünk a nagy könyvesboltba. A buliról meg lemaradtam. T_T =( Elkerültük egymást a csajokkal. Szerintem egy órával későbbre emlékeztem a megbeszélt időpontnál, de nem tudom. Mindenesetre az annyira letört, hogy nagyon. Két buszt is lekéstem és mikor hazaértem, kiraktam a szobámból a macskám, majd elmentem aludni. Elalvás előtt kibőgtem magam, aztán másnap már jól voltam. Kicsit összetúrtam a szobám… Őszintén? A kupi változatlan. De semmi lelkierőm az egészhez. Nem van kedvem semmihez se nem.

Találtam pár emléket, de a legtöbbje a kukában végezte. Mesemondó hívott és kérdezte is, mikor mondtam neki ezt, hogy miért. Én csak annyit tudtam neki kibökni, hogy mert csak, nem tudom, de nem akarom megtartani. Mostanra eljutottam oda, hogy azért nem, mert még mindig sokszor nézek vissza a múltba ahhoz, hogy ezek a tárgyak nálam maradhassanak. Meg… voltaképp ilyen dolgok voltak, mint vidámparkos belépő, akvaparkos belépő… A Fábry jegy, a két pézsé csomag pedig visszakerült oda, ahol volt. És az is eszembe jutott, hogy a kazim nem kaptam vissza. XD

Marhán nincs kedvem iskolába menni holnap. Sőt, ezt a hetet kivenném szabadságnak szívesen, ha lehetne. Úgyhogy szeretnék beteg lenni.

Amúgy a bulira visszatérve. Félig összevesztem miatta Oroszlánnal, Mesemondóm is le lett passzolva miatta és túl sok helyen harangoztam be. Túlságosan előre örültem neki, majd előtte pár órával megvallottam a Páromnak, hogy már nincs hozzá kedvem. Akkor épp nem volt, mert úgy lett volna jó, ha Oroszlán jön velem, de ez a buta csaj… Áh, mindegy. Állítólag ajándékot készített nekünk. Mindenesetre mikor már csak fél óra volt hátra a találkozóig, totálisan bezsongtam és nagyon izgultam. Szegény Mesemondóm alig tudott velem bármit kezdeni, mert ha nem kívül reszkettem, akkor belülről jött elő ez. XD Azt beszéltük, mi lesz, milyen lesz, hogy lesz. Hát hiába. Úgy látszik, amit így eltervezünk, sehogy se jön össze. =S Múltkor is készült mindkettőnk valamire, elterveztünk kis pluszokat bele, s tessék, csődöt mondtam. =S T_T

Azt hittem, jófej lett. Egész megkedveltem. Nyolcadikra akkora arc lett, motyogott az orra alatt, de tök jól eldumáltunk. Segített, ha megkértem, elröhögtünk pár dolgon és beavattam aprócska életem kicsiny rejtelmeibe. Elbíztam magam. Kilencedikre nem lett más, mint egy fölényes, bunkó, beképzelt marharépa! Lop, hazudik és köcsögöl. Talán a saját neme vonzza, de az nem érdekelne negatív szinten, vigyorognék egyet és okéznám magamban a dolgot és pont. De hogy megzabálja anyu cukrát és letagadja, csór a mikuláscsomagomból, mikor hoztam neki is, pedig szarik a mama fejére és bunkózik, mikor rászólok, hogy moderálja magát, az már sok. A pláne, hogy a suliban is egy nagy nulla. Matekból is bukásra állt nem rég, most állítja, hogy nem. Azért kíváncsi lennék, most akkor milyen jegyekre is veri ő a mellét. Na mindegy, én sem tanulok mintaszerűen, de egyetlen egy félévi bukásom szégyenfolt, az is inkább azért sikerült, mert nem tudtam összehangolni a tíz ujjam, hogy rendesen gépeljek vakon. Azért kicsit más a kettő.



Mindegy, egy barom lett és ez nagyon nem jó! Ha így folytatja, önkezűleg nyírom ki. És tényleg megpofozom, ha hordja a zoknim, vagy más ruhaneműm, ha nem szól legközelebb, hogy kiürülni készül valami, pláne, ha kiürült és pofára esek, hogy nincs, mikor kéne, s akkor legfőképp, ha lop tőlem megint. Még jó, hogy a pénzem a bankban tartom! Ha az ember a házában, a szobájában nincs biztonságban, akkor sehol. Nagyon mérges vagyok, de próbálom kontrolálni.



Tényleg valami nem hivatásos munkája lesz ennek a kis hátsódugónak. =S Valami büntethető. Mi ütött belé? Kamaszkori sikk a mai világban, illetve törvény, hogy a fiúk kifordulnak a normálisból és egy önelégült seggfejjé válnak?



Ha ez a nemmondomkimi nem volna elég, újabban Loky is megkergült. De hát jó, így jártam. Én meg támadó vagyok vele, amit persze úgy fog leírni magában, hogy igen, az álbarát, pedig rohadtul nem azért csesztetem, hogy még rosszabb legyen neki, hanem hogy ne marja el maga mellől a segítséget, a jót és a szeretetet. Csak azt a kicsit, ami van körülötte. Áááááh!



A jó megoldás az, ha szarok a világra, de komolyan.



Oroszlán se fogja fel, hogy nem azért piszkálom, mert nincs jobb dolgom, hanem mert ki akarom rántani abból a nyomorból, amibe saját maga dönti a lelkét. De hiába játszom a lelkészt, a prédikátort, a diktátort, a pszichológust, a fiút, a balekot, a nőt, egyszerűen nem használ semmi. Nem tudom vele elhitetni, hogy jó nő, nem hajlandó vásárolni jönni, nincs kedve bulizni. Nem ez a másik marha meg megy haza, és állítólagosan pihen. Csak nem tudom, minek tépem hat éve a szám azzal, hogy a lelki pihenés nem alvással érhető el, hanem testmozgással, szabadsággal, mosollyal, bulival, vagy valami léleküdítő dologgal. Pihenés az, mikor hazamegy az ember, mosogat, gépezik, vasal, kínlódik a rend- és tisztaságmániás anyjával meg a bajos családjával, alszik, alszik és gépezik, és filmet néz és letölt? NEM!!! Ilyenkor tudnám a fejem a falba verni. Ha felnéz rám – amit állít -, akkor miért nem hiszi el, hogy nem a fenekemből rángatom elő a tanácsaim, hogy mondjak neki valami vigasztalót, hanem valami mások által is alátámasztott és megtapasztalt dolgot próbálok beleverni a kis buta fejecskéjébe, amiben egyébként egy tudor agya rejlik? És megint annyit tudnék róla panaszkodni. Pedig a legjobb barátnőm, imádom, szeretem és nélküle el sem tudom képzelni a jövőcskémet. Na meg a jelenemet sem. Áh!



Én is hülye vagyok, amiért ezek a dolgok mélyebben is megérintenek és lélekszakadva, saját bajokat félretolva próbálok segíteni mindig mindenkin, akit szeretek, becsülök, értek, vagy bírok. Vagy kihasználnak, vagy megszívom.



Ami jó hír az előző bejegyzés óta, az csak annyi, hogy van egy rakat könyvem, ami majd leszakította a hátam és megvan a kosztüm. Holnap már jobb lesz, kijön elém Mesemondóm, majd csatangolunk vagy vásárolunk. Próbálom elrángatni Oroszlánt, ahogy a szombati bulira is. Mondjuk utóbbi miatt lehet, hogy megorrol rám, mert nem akármilyen buliba készülök, de nem baj. Annyit megér. Utána tutira utálni fog – nem szó szerint, hanem ahogy én utálok mindenkit. =D Azzal a nagy vigyorral ott belül, meg kívül a játszott sértődöttséggel. =D Valójában meg élvezem, szeretem, ami épp van.



Na jó, megyek fürdeni. A melegvíz, illetve a forrófürdő majd lenyugtat. A kiázott test érzése, a lubickolás, a szépítkezés, hajmosás, meg a jó illatok mindig felderítenek. Csak be kell szállni a kádba, ami nálam nem egyszerű, előre utálom a fürdést, viszont ha ott vagyok, bomba kell, hogy kirobbantsanak onnan, annyira jó ott benne. 

Mióta mondta az Őrzőm, hogy az, amit hallok, az mi, kicsit több önbizalmam van afelé, hogy be fogok jutni a kinézett suliba. =D Nagyon remélem, hogy mindketten bejutunk. Annyira jó lenne együtt tanulni, összekovácsolna még jobban. =D Segíthetnénk egymásnak, részesei lennénk a másik tanulási pályájának. Tipikus ábrándozás ez, de olyan jó... ^^ Amúgy Neki is nagy esélye van rá... az álmaink a jövőre mutatnak. =D Hol a közelebbire, hol a távolabbira. =D Pl. =D S ez még a "szokványosabb" dolog. =D

Válogatok a könyvek közül most újabban. Nagyon kedvet kaptam az olvasáshoz, bár egyelőre a három könyv, amit olvasok, az bőven elég. Tervezek beszúrni bizonyos dolgokat. Egy nyelvtani feladatot, a Nászjelentésből valami vicceset és a SzeretetKönyv fele alá van húzva, hogy jelezzem magamnak, fontos. Van benne némi gondolatkifejtés és valahova különféle jeleket tettem. XD Itt viszont arról van szó, hogy egy rakat régi könyv csak úgy ki lesz dobva, szóval menti mindenki a menthetőt. Az viszonyt annyira... igazából nem tett rám semmilyen érzelmi hatást megvetésen kívül, ahogy bántak a könyvekkel páran. Kivette az egyik, megnézte, megforgatta a borítóját, majd visszadobta. Az arca totális értelmetlenségről és gúnyról és lenézésről és szánalomról és hasonlókról árulkodott. Meg azok a hanyag mozdulatok... Áh... teljesen lerítt, hogy az egyén mennyire nagyon üres és műveletlen a könyvek terén, hogy mennyire nem tudja és nem is akarja értékelni mások munkáját. Valahol a személyiségéből tett elém egy részletet. Vagy ezt csak én gondolom így, mert én szeretek olyan könyvet olvasni, amit magam választok? A kötelezők nem érdekelnek, úgyis elemezzük őket, na meg nagy része dráma, tragédia, vagy valami történelmi, esetleg magasfokú olvasmány. A Tartuffe-öt szerettem, viszont volt olyan könyv, amit anyunak kellett felolvasni nekem ötödiktájt, baromi unalmas és fárasztó volt, s persze semmit se értettem meg belőle. Valaki kifejezett örömét leli ebben, számomra nyűg volt. Na meg az olvasáshoz fűződő viszonyom a Vukkal indult és zárult is. Sírtam rajta, az első pár oldal után eldobtam és nem akartam elolvasni. Addig érdekeltek a betűk, azután muszáj volt elmakogomnom anyunak, mert a tanárnőm szólt neki. Ezután nem olvastam volna, ha nem jön a nagysikerű Harry Potter első kötete. =D Azóta pedig néha van olyan, hogy le se akarom tenni az adott irományt. =D Ritkán, de rám jön, hogy nem kívánok semmi mást tenni, csak egyik könyvet falni a másik után, aztán meg egy ideig feléjük se nézek. =D Szóval vicces. ^^

Valamiről akartam írni és most nem tudom, mi az. XD

Ja! Hát persze! =D Már csak fél óra - ELVIEKBEN - és a kezemben tarthatom a kosztümöm. =D Nagyon remélem, hogy rendben lesz, bár az elmondás szerint majd vissza kell vele mennem holnap kicsit kiengedni, hogy ne csak a fűzővel férjek bele. XD De szép is lesz... *__*

Most már amúgy jobban van a nyelvem és arra az elképzelésre hagyatkozom, hogy a fogorvosi kezelés után haraptam szét, mivel le volt zsibbasztva még az is. XD Még mindig az evés a legnagyobb kín, meg persze újra kell majd tanulnom szépen beszélni, de semmi gond. Viszont nyelv-, ajak- és fogpirszingem sosem lehet, mivel már ettől is nagyon durván reagált a beszélőkém. =S T_T Fogamba sosem szerettem volna, gusztustalannak és feleslegesnek tartom, na meg a legnagyobb rémálmaimban kitűntetett helyen áll a fogorvos, fogászat. Ajakba nagyon is szívesen, de elképzelhetőnek tartom, hogy kivettem volna és a lyuk nem nyerte volna el a tetszésem, ami utána marad. Begyógyult volna talán, de nem hiszem, hogy nyomtalanul. Na mindegy. A nyelv pedig... ah... a csúcs - most épp. De nem vállalom be, nehogy a nyelvem egy részével együtt kelljen kiszedni - volt már ilyen a világban és úgy fest, én is hajlamos vagyok brutális begyulladásra és makacsságra, hogy márpedig én akkor is ki akarom bírni a fájdalmat.

Megláttam Oroszlán kezében anno egy könyvet. Néha beleolvasgattam, de tegnap döbbentem csak rá igazán, hogy nekem ezt sajátomnak kell tudnom legalább addig, amíg át nem élvezem az elejétől a végéig. =D És így is teszek. Annyira fantasztikus. Vavyan Fable nagyot alkotott, s nem is egyszer! Még csak a Nászjelentést falom, de amilyen a stílusa és és és, szerintem ugyanúgy megeszem mind, mint anno a Harry Pottert. =D

Uh evés... beszélek róla, mikor előttem van egy csomó nyálcsorgatóan ínycsiklandozó édesség és képtelen vagyok megenni, mivel szétharaptam a nyelvem, s mindenféle cselekvés vele igen kellemetlen. Még nyelni is fáj, nemhogy enni. =S T_T Ma óta nem eszem rendesen, a reggelim kínszenvedéses, tépéssel fogyasztott rántott hús volt, a tízóraim szegényes szaloncukor elszopogatva és egy alma mindössze, míg az ebédem már szinte nyöszörögve ettem. Hiába nem volt forró, annak éreztem, csípett, meg minden bajom volt. Projektre már annyira beállt a nyelvem, hogy felpöndörödött, így az egész napos pöszeségem megpecsételte, felerősítette és érthetetlen szavakká formálta. XD =S T_T =S Német tanár néha nem értette, mit mondok - pedig magyarul beszéltem. XD Meg Oroszlán is vissza-vissza kérdezett, hogy mi volt egy hosszabb mondat vége, mivel addigra már végleg elvesztettem az uralmat a szájberendezésem felett. Ja, s ráadásképp a tegnapi fogorvosi kezelésen nem elég, hogy legalább kétszer beégettem magam és elfeledkeztem a vizitdíjról, úgy érzem, csiszkapapír felületű buszmegállókat csináltak a fogaim közé és a dokinő felfedezett három kicsi lukacskát is. XD Holnap már szerintem fogkefét és fogkrémet viszek a suliba is, mert most még csak rendesen lenyelni sem tudom a nyálam, nemhogy a kaját. XD Ma nagyon igényeltem volna egy fogpucolást, holnapra már nem engedem ezt az érzést. Tiszta ciki, amikor azt érzed, ha valakinek puszit adnál, elájulna a szájszagodtól. =S Hiába tudja, hogy most fullosan nem működsz rendesen, akkor is gáz.

Viszont a fájdalmak hatására eldöntöttem, hogy lesz nyelvpirszingem. XD Ebbe egyetlen embernek engedek beleszólást, akivel beszéltem már a dologról a hétvégén, bár akkor még inkább csak ajakpirszingről volt szó lényegében. XD Egyelőre annyit tudok biztosra, hogy nem ajánlja. Hogy ennél bővebben mit gondol, igyekszem megtudakolni. S persze nem maradhat el az Őrzőm jótanácskikérése se, hiszen az ajakpirszingről ő beszélt le - végleges. =D Meg a kic-boxról is. XD Viszont szeretnék két plusz fülbevalót a fülembe, azt már megbeszéltem az egyik lánnyal, hogy nála csináltatom. Ha túlélem a procedúrát, megkérdem - ha még akkor is áll a dolog bennem -, hogy a nyelvem elvállalja-e, vagy kit ajáll a feladatra. =D Úgy tűnik, igazolódott az az elképzelése valakinek, hogy "ha megvan az első, jön magától a többi". =D Az egyik srác is a fülével kezdte, most már mindkét fülében tágító van, az ajkában kétoldalt egy-egy karika és középen - egyelőre - egy bogyó. =D Oké, ő punk is, de na... azért eldurvult kicsit. =D Ennek ellenére annyira vonz a látvány, hogy nagyon. XD XD XD Naggyon-naggyon. XD =$ De Oroszlánnal megbeszéltem már a hadműveletet, ha esetleg be akarnám váltani a próbáljuk ki ötletem. XD Egyszerűen lecsap, mikor megindulnék. XD Én pedig meg fogom neki köszönni. =D Nem is egyszer! XD És nem is csak én, azt hiszem. =D

Hahh... mi is van még? Jah... áradozom kicsit az én Mesemondómról. =D Sokat gondolkodom még mindig a komoly-komolyabb kapcsolataimról - beleértve a mostanit is. Emlékszem, mit gondoltam Shiroról, milyennek láttam, szóval kezdenek visszatérni az emlékeim. Ez így úgy hangzik, mintha a szakítás annyira lesokkolt volna, hogy amnéziát kaptam volna tőle, de ilyenről szó sincs, egész egyszerűen csak igyekeztem véglegesen felszámolni az Álomváram. =D Fura, mert a szerelem múltával nem tudom, mennyit tudnék még rávonatkoztatni. Ezt úgy értem, keresem az igazi lényét, nem azt, akit én ráépítettem és ami által tökéletessé lett bennem. Már reálisan látom – nem úgy, ahogy a SzeretetKönyben ír Müller Péter a reális látásról! -, amit addig amolyan rózsaszín köd vett körül. Megmaradt, hogy mi volt az alap, s mi a következtetés. Előttem van, milyen volt, s én milyennek hittem a jövőben nézve. XD Na mindegy. Nem erről akartam beszélni. XD

Sokkal inkább arról, hogy most úgy érzem, igazságot látok, ezért is nincs rózsaszín köd, de így… talán kimondhatom, hogy nem elég, hogy őszintébb, szebb is a kép. Furcsa, igencsak furcsa számomra, hogy most nem olyan vadak, olyan izgágák, élénkek, tüzesek, erőteljesek az érzéseim, s nem indult meg az egész őrületkavalkád - amit szerelemnek lehet hívni - gyorsan, mint korábbiakban. Ez most más, mélyebb. A lelkem azonnal felismerte őt, a szívem csak lassacskán fogja fel, az agyam pedig néha nem mer hinni a valóságnak, érveket keres. Az lenne az ideális, hogy rögtön jön a tűzorkán, leizzadsz, megremegsz a hangjára? Belegondoltam, s tudom, hogy létezik ilyen, de… inkább csak könyvekben olvashatsz róla. A sorokhoz feltupírozzák az érzéseket, kiszínezik, és olyanná teszik, hogy átéld és vágyd. S mikor nem jön el, azt hidd, amid van, akit találtál, aki rád talált, akivel vagy, amit elértél, amit kaptál, az nem olyan jó. Pedig ez nem igaz. A filmek és a könyvek – ha jók és említésre méltók -, tanítanak és szórakoztatnak. Valóságról beszélnek, de valami lilafelhős-rózsaszínködös kiadásban.

A kezdetekkor – bevallom -, gondolkodtam róla, hogy ha nem lángolok fel azonnal, érdemes-e belekezdeni. Anyu rögtön nemet mondott erre a kérdésre, de pimaszul nem kérdeztem meg, hogy anno neki apu csak feltűnt, vagy az első beszélgetés alkalmával belebolondult. Mégis, hogy ilyesmi járt a fejemben és többször mondtam azt, hogy inkább ne csináljuk, hagyjuk abba, szálljunk ki, fejezzük be és ne is gondoljunk rá, inkább hagyjuk az egészet… mégis… képtelen voltam így tenni. Az agyam és a lelkem mást mondott, s ebből kezdetben volt is némi ingadozás… NÉMI. XD Na ja… Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kitartottam az mellett, akit felém sodort a Sors. Barátnak gondoltam, annak is akartam, de amikor azt a láncot kaptam… először nem mertem felvenni, mert számomra a nyakláncnak van egy jelentése. Összeköt. Olyan, mint a jegygyűrű előmenetele. Oké, ez így merő túlzás! XD Nem jegygyűrű, persze, hogy nem. Csak olvasóm, gondold végig, miért adják azt a nő ujjára. Szerelemből, elköteleződöttségből – fontos, hogy múlt idő, a kötelék már létezik a szeretett személy felé -, egy tárgy, ami azt fejezi ki, mit érez irántunk a másik fél, és hogy ezzel hűséget fogad nekünk. Szerintem. Aztán lehetnek más vélekedések is. ^^ Mindig az jut eszembe, hogy milyen döbbenettel vettem észre, hogy a kezében maradt a kezem, s fordítva… =D Bennem volt akkor, hogy el kéne engednem, vissza kéne húznom magam elé a távot, az arcomra az álarcot, amit egész nap mutattam neki, de nem ment. Azt reméltem, az idő teljesen felidézi bennem ezt az emléket, de tévednem kell. =D Ugyanolyan homály, mint akkor volt. =D És ez így szép. Annyira belülről jött, annyira tudatlan és akaratlan volt.

Igen, most ilyen csöpögő romantikus vagyok. Nemcsak a könyv miatt, hanem majd lerántom a leplet véget nem érő áradatom után, hogy miért még. =D

Végigjátszva az utóbbi három hónapot, nagyon különös kapcsolatra akadtam Mesemondóval. =D Minden olyan gyorsan történt, száguldott, mintha az események futócipőt húztak volna a cél elérése érdekében. =D Valahogy irányíthatatlan és spontán volt minden. Emlékszem, az ágyamon feküdtünk és azon veszekedtem magammal némán, hogy mi a fészkes fenét csináljak, engedjem el a hülye elgondolkodásaimat és cselekedjek úgy, ahogy diktálja bennem valami, vagy tartsam a vaskaput is magam elé, játsszam a szabad madár, boldog szingli szereposztásom, vagy mi legyen. Aztán rá kellett jönnöm – na nem abban az abszurd helyzetben, illetve nem egészen ott és akkor -, hogy az én életformám a szerelemről szólt mindig is. Zsenge ovis korom óta beleng ez a felemelő érzés, csupán az eszközök finomodtak. Akkor megvertem, aki tetszett, majd mikor kifejtette mély ellenszenvét, utálatot színleltem, majd szép lassan elfeledtem és egy bugyutának láttam. XD Később távolról figyeltem, titokban szeretettem, majd jött Szöszi és a nagy löket és elindultam a pályán. =D Foghattam a kezét, míg engedte, utána kínlódtam, majd magamban és nyíltan úgy zártam le, hogy… hát… legbecsesebb szervét – PROVOKÁLÁS HATÁSÁRA – bántottam… ööö, lábbal. XD Anyu örült, mikor újra számára is látható formában újra visszatértem a gyökeremhez. =D Tigris, Shiro és most Mesemondó… =D Mindhárom más és más. =D

Utólag örülök, hogy a lelkemre hallgattam abban a hatalmas hangzavaros veszekedésben, ami bennem folyt akkor. =D Utána de bűntudatom volt! XD Úgy mesélem ezt magam számára is, mintha évek teltek volna el, de most ilyen boldog éveket megélt idős hölgy hangulatban vagyok. =D

Az utóbbi években meríthettem az életből, nagykanállal. =D Azt hiszem, ezt így leírhatom. ^^ Először megtanulhattam, milyen is az, amire sokszor vágytam. Elpéldálozhattam magamnak – vagy kedves barátnéimnek -, milyen a párkapcsolat szépsége és alapja. Majd megtapasztalhattam, milyen azon törni a fejet, hogy hiába szereted, nem tudsz vele élni, nélküle pedig még úgy nem, ő viszont nem a tökéletes, mégis úgy ragaszkodsz hozzá és ahhoz, hogy azzá tedd, hogy bármit feláldozz és beleomolj, mikor egyszer csak ő vet véget az egésznek. Utána már mindegy minden szép szónak, ígéretnek, ajándéknak. Utána már fáj az ölelés, a puszi, látnod, mégis-mégis újra és újra látni vágyod, és mikor láthatod, eljátszod, hogy nem baj, sok jót kívánsz neki, közben pedig arra gondolsz, milyen volt a karjai közt. Full vicces erre visszagondolni. =D Fiatalnak és naivnak látom magam – nem mintha egyébként most nem lennék az. XD Most viszont már látom tisztán az egész utat ide ebből az időszakból. =D Nem kerek a kör, néhol beletöröltem a kerületébe, de talán nem is baj. =D Amit látok, abból már leszűrtem, hol és mik voltak a buktatók, mi volt benne a csoda, a szép, az álom, a tanulság és a kapott dolgokkal mit kezdjek. =D Ez volt az a szerelem, amire sokat készültem, a beszélgetések alkalmával egyre-egyre jobban vártam, hogy megismerhessem tényleg. És amikor először szólt hozzám, amikor először néztem rá, bele azokba a barna szemeibe, átölelt az a tipikus „Úr Isten!” felkiáltású elcsöppenéses ámulat. =D Néha felmerül bennem még most is, hogy de jó lenne visszaolvasni, amit írtam erről a találkozóról. =D Annyira sértett voltam, annyira mérges és feszült, úgy izgultam, de az a kezdőmondat annyira meghökkentő, meglepetésszerű és hihetetlen volt, hogy minden rossz kiröppent belőlem és az addig eltervezett pofon teljességgel elmaradt. =D Komoly, fel tudtam volna képelni. XD Engem addig ennyire palira nem vettek még szerintem. XD Áh! De ebben ez volt a szép. =D Most már abszolút édes szájízű emlék, olyan, amire már most boldog nagymamaként emlékszem. Pont úgy, ahogy szerettem volna. =D A szakítás után nagyon úgy voltam néhány dologgal, hogy bánni próbáltam – és némelyiket sikerült is -, ám mostanra tudom, hogy minden így volt jó. =D

A rákövetkezőről necces lenne írni. =D Több ok is van rá. Első talán, hogy olvas. Második - de egyenértékű az elsővel -, hogy még nem zártam úgy le, mint Tigrist. ^^ Harmadik, hogy – a másodikból következően – kicsit tartok tőle, hogy félreértés, nem jó dolog lenne belőle. =D Negyedik, még nem emlékszem mindenre. XD Annyi szent, sokat-sokat kaptam ettől az időszaktól is, s nagyon boldog voltam. =D Az első találkozóból annyi van most még/már bennem, hogy kiderült, félrevezetett. =D Máshogy mutatkozott be, mint ahogy valójában hívják, s ezt én nem csak roppant találékonynak és érdekesnek, de aranyosnak és murisnak találtam. =D Hogy volt vetélytársam is, akinek mondjuk eleve le lett zárva az útja, mégis féltékeny voltam az ügyességére. =D Na meg persze az első ölelés. ^^

Honnan is indultam még a kisregényem közepén? XD

Ja igen, az áradozás! =D Eddig mindenről áradtam, csak arról nem, amiről terveztem. XD Csodálom, tisztelem, becsülöm, és roppantmód lelkem simogatja, hogy Mesemondó olyan dolgokat fogadott el bennem teljesen egyszerű és spontán formában, amit mások, illetve én nem. =D Úgy érzem magam mellette, mint egy normális ember – noha köztudott, hogy nem vagyok az. =D Van egy tulajdonságom, amire szinte mindig úgy tekintettem, mint egy tintafoltra a fehér papíron. Oké, nem mindig, voltak napok, talán hetek, amikor így éreztem jól magam. =D Valójában sosem akartam levakarni azt a foltot, ezt osztotta a Sors, s ha jó ez így, vagy nem, majd rendelkezik vele – úgy véltem és vélem is. =D Tigrissel egyezségesen elintéztük, Shiro mellett leginkább eltakartam ezt a foltot, Mesemondó viszont szabadságot adott. Lehet, hogy csak a kontraszt miatt értékelem ezt ennyire, vagy az elgondolásai miatt, amik tényleg lehetetlennek gondolhatók, mégis vérkomolyak. =D – Közben meguntam a csokiillatot, a szállingózás még könnyedebbétételére elő azzal a Mars szelettel! =D Majd elszopogatom, bár igaz, az is fáj, de nem érdekel. XD – Szóval ott tartottam, hogy annyira nagyra becsülöm ezt a vélekedést és úgymond engedményt, hogy igyekszem nem élni vele. =D – A Mars csoki időközben két harapás után marad későbbre. T_T Az ízét se érzem, ha így fáj. XD – A másik, amit viszont nagyon is erősíteni szeretnék, az a megszállottságig szeretett hobbimhoz fűződő viszonyom. =D Terveim vannak vele, amolyan „Nagy Terv”-félék. =D És nem csak szabad kezet kapok, hanem segítséget benne! =D Annyira, de annyira… =D Aztán ott van a társulatom… A reakció, amit Sárkány születésnapján tapasztaltam Mesemondótól, egyszerűen elkápráztatott. El sem tudtam képzelni ilyet hímnemű egyedtől. =D És tessék! Van! Létezik, kérem szépen! =D Büszke vagyok erre – talán helyette is -, s amikor csak lehet, elbüszkélkedem vele a csajok közt. =D Partner a bolondozásban is, lehet vele hülyéskedni és egyelőre az egyetlen, akivel nem vívtam meg emlegetésre méltón. =D Ez persze nem zárja ki, hogy nem is lesz ilyen. XD Szeretek incselkedni, játszani a sértettet, meg ilyenek. És ami külön tetszik, fel mer tenni „hülye” kérdéseket. =D Nem csak azért van idézőjelben, mert egy kérdés nem lehet hülye, hanem azért is, mert csak ő hívja így. ^^

Sensei többször mondta, hogy ez karmikus kapcsolat. =D Hajlom az igazára. ^^ Főleg azután, hogy hallottam kiabálni – nem veled, hanem az egyik tesójával, de akkor szabályszerűen lefagytam, mert számomra nagyon hihetetlen volt, hogy ő ilyet is tud -, láttam mérgesnek, elesettnek, szomorúnak, egykedvűnek, de láttam nevetni is, mosolyogni, barátai közt, barátaim közt, vidámnak, elpirultan és még sokhogyan. =D Kaptam tőle már rengeteg meleget, s amit ő hidegnek gondolt, én azt is meleggé tettem magamban. Éltünk már meg nagy zokogásokat – részemről -, sikertelenséget, haragot, félelmet, aggodalmat… és még csak három hónapja tart az egész kapcsolat. =D Egyezik a jövőről alkotott képe az enyémmel, ami elég vicces számomra. =D

Elégedett vagyok. És azokban a pillanatokban, mikor elmélkedem kettőnkről, a múltról – a jövőről annyira nem, az majd alakul -, a jelenről, tudom, hogy mélyen benn mi van. =D Lehetőséget látok végre arra, hogy én is végigvonuljak ölelkezve, csóközönözve, szinte parádézva az emberek között, hogy elöntse őket a sárga irigység vagy a mámoros öröm. =D Olyan, akivel ezt bátran, szabadon, szemérmetlenül megtehetem. ^^ Ráébredtem, hogy számomra mennyire nagyon fontos, hogy világgá kürtöljem az érzéseim, s ebben a másik fél is maximálisan társ legyen. Nem csak arra vágyom, hogy megjelenjünk együtt valahol az emberek közt, s fogjuk egymás kezét, hanem arra, hogy sugárzóan lássák rajtunk, amit én csodálok másokban. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire romantikus lélek. Lehet. De ilyen vagyok. ^^

Néha kicsit félek. Attól, hogy melléfogok, hogy újra álmodok. Párkapcsolatról többé nem akarok álmodni. Majd max akkor, ha újra magányos maradok. Addig a valóságot szeretném élni teljesen. Nem baj, hogy a felszínen nincsenek még meg azok az intenzív dolgok, ha beválik, amit előre sejtettek, nagyobb, igazibb és forróbb lesz, mint bármelyik. Arra is felkészültem fejben, hogy mi van, ha nem. Fejben, hangsúlyozom. Akkor… hát akkor… nos… akkor békésebb lesz talán a lecsendesülés. Talán…

Viszont. =D Most még nem akarok olyanokon gondolkodni, amik nincsenek a látóhatáromban sem. Élvezni szeretném azt, amit kaptam. =D Minden percét. Minden töredékét és apró részletét. Mert bármi történjék, csak gyarapszik a tapasztalat által az ember. =D

És most már jöhet a másik ok, amiért most ilyen feelingem van. =D Hangokat hallok. ^^ A sajátomat. Olvasok egy könyvet, méghozzá hangosan. Ezt hallom, s mellé annak a férfinek a hangját, aki írta. =D Nem-nem, nem Müller Péterről és a remekművéről van szó. =P Ezt a könyvet csak a fejemben írta meg valaki. Rólam. O^^O Boldogságról, szeretetről, életről, szépségről, csodálatról, családról, szerelemről, biztonságról, otthonról, világról, barátságról, örömről, vidámságról, nevetésről, láthatatlan kincsekről, értékekről, becsületről. =D Annyira jó… izé dolognak hangzik, de nagyon tetszik.

Kicsit nagyon más. =D Voltunk dolgozni hétvégén. Tök jó volt, leszámítva, hogy napi nyolc órában csak a monitort és a lapokat bámultuk, nem tudtunk beszélgetni, mert a szoba másik végében volt és egy kislány folyamatos randalírozását kellett hallgatnunk. XD Viszont meg lettem dicsérve, meg full jófej betanítóm volt. =D Nagyon bírom azt az arcot. ^^ És úgy néz ki, a héten megint megyünk. =D

És… kapott tőlem farkasfog nyakláncot. =D =D =D =D Istenem, hogy örült neki. =D Este akasztottam a nyakába remegő kézzel, rohadtul izgulva. És még reggel is fel-felkapott a boldogságtól. =D